Mária Magdolna és Jézus – nem love story
Gégény István 2018. március 16.

Mária Magdolna és Jézus – nem love story

Film készült a nőről, aki az egyik legkülönlegesebb szereplője az evangéliumi történetnek. Bár egyesek próbálnák képzeletben "összeboronálni" Jézussal, ez az alkotás egy szép lelki barátságról szól.

mm1.jpg

Még két hét, és frissen hozzánk is megérkezik a Mária Magdolna című brit–ausztrál film, Rooney Marával és Joaquin Phoenixszel a főszerepben. Szokatlan volt már hónapokkal ezelőtt is látni az egyik fővárosi gigamozi tucatnyi vetítőtermének előterében a kis plakátot, mely szuperhősök, vagányok, komoly, ütődött vagy éppen számítógépen virtuális életre keltett figurák kalandjainak gyűrűjében hívta fel rá a figyelmet. Mit keres itt ez a nő? – kérdezhette bárki, így a nép multiplexbe tévedt vallásos gyermekei is. De attól tartok, sokukban akkor is efféle kérdés feszül, amikor egyházi életünkben jön szembe velük a magdalai Mária.

Mert tapasztalati tény, hogy sok keresztény nem igazán tud mit kezdeni vele. Inkább hallgatnak még a létezéséről is. Vagy zavartan és gyanakodva, afféle önkéntes inkvizítorként az örökké gyanús hajdanvolt bukott nőt szimatolják benne, aki – itt-ott eleven tisztelete dacára – rendre alkalmasnak bizonyult, hogy a férfimódra (de sokszor korántsem férfiasan) testesülő egyház képviselői saját árnyékaikat vetítsék rá – már jóval a mozi feltalálása előtt is…

mm2.jpg

Pedig az evangélium tanúsága szerint Valakinek mintha üzenete lett volna követői számára erről az asszonyról. Olyannyira, hogy őt választotta ki feltámadásának első tanújául és hírvivőjéül, ami miatt Aquinói Szent Tamás az apostolok apostolnőjeként beszélt róla. Ferenc pápa pedig, aki „az új és legnagyobb remény apostolának” nevezte Mária Magdolnát, 2016-ban úgy döntött, emléknapja eztán legyen ünnepnap. Gondolom, e hír hallatán kevesen borzongtak meg tiszteletteljesen. Persze, kis lépés ez az emberiségnek, értelme mégis jelentős, hiszen azt fejezi ki, hogy a magdalai Máriának az apostolokkal azonos szinten van helye az egyház liturgikus ünneplésében.

mm3.jpg

Ezért is jó, ha figyelmünket felé fordítjuk, s ehhez az eddigi hírek szerint jó eszköz a hamarosan nálunk is bemutatandó film, amely újdonságot hoz magával. Ugyanis nem a tucatszámra készülő, meglehetősen didaktikus bibliai filmek sematikus figuráját szeretné újra életre kelteni, hanem az evangélium iránti hűséggel kiegészíti, elmélyíti a történetet. Nem „rossz nőként”, azaz prostituáltként láttatja Máriát, amire korábban voltak már példák, hanem a korabeli férfiuralom fojtogatásában valami másra, többre, önállóságra vágyó nőnek, aki kibontakozását érzi valóra válni a Názáreti mester tanítványául szegődve. Ugyanakkor szó nincs itt A Da Vinci-kód című misztikus thriller vagy Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című filmjének már-már a „kavarós” szappanoperákat idéző fordulatáról, miszerint Mária Magdolnának viszonya lett volna Jézussal. Ebben ma már talán tényleg senki nem lát fantáziát.

mm4.jpg

Az alkotók nem az úgynevezett keresztény filmek nemegyszer fájdalmasan szájbarágós vagy egyenesen bárgyú vonalán mozognak, ugyanakkor sokkolni sem akarnak senkit. Emiatt vannak is kritikusok, akik húzzák a szájukat, vagy az egészet elintézik azzal, hogy feminista filmről beszélnek.

szl.jpgHa kicsit is hihetünk a trailernek és az alkotók – köztük a 2016-os, Oroszlán című filmjével többszörösen is Oscar-közelbe került rendező, Garth Davis – megnyilatkozásainak, akkor egy érzékeny szellemű, Jézus, az Emberfia és Mária Magdolna lelki barátságát mélyen megértő, új hangsúlyokat és gondolatokat hordozó alkotással szembesülhetünk húsvétkor a mozikban.

Szigeti László

süti beállítások módosítása