Sport

Berki Krisztián: A fájdalom része az életemnek

2015 után tavaly is meg kellett műteni Berki Krisztián vállát, de ezúttal egy komolyabb beavatkozásra került sor. A rehabilitáció még közel sem ért véget, de a javulás érzékelhető, ezért olimpiai bajnok tornászunk minden idegszálával a tokiói játékokra koncentrál. 2020-ban már 35 éves lesz, de mint a DIGI Sport híradójának elmondta, lólengésben még így is csak a középmezőnyhöz tartozik korban.

Mivel négy és fél éves korom óta tornázom, azért a fájdalom bizonyos szempontból része az életemnek

– nyilatkozta a Sport 24-nek Berki Krisztián. A tavaly őszi műtét is egy vállfájdalommal kezdődött, de a magyar klasszis számára sokkal jobban fájna, ha nem lehetne ott a tokiói olimpián, a cél érdekében pedig bármit hajlandó kibírni.

„Az MRI-felvételek alapján kiderült, hogy kicsit nagyobb a probléma, mint ami az előző műtétnél volt, mert 2015-ben volt egy kulcscsontpucolásom, ami után egy héttel már el tudtam kezdeni a terhelést, és edzeni tudtam. Most egy picit komolyabb műtétet hajtottak végre rajtam, mert a bicepszemhez is hozzá kellett nyúlni, és van a két csont közötti porc, azt is vissza kellett varrni. Kicsit komolyabb beavatkozás volt, ezért is hosszabb a rehabilitáció” – mesélte Berki, aki már nagyon szeretne úgy edzeni, mint a korábbi években, de erre még várnia kell.

Így jutna ki Berki Krisztián az olimpiára

"Műtét nélkül már a civil életben sem tudtam volna úgy használni a vállamat és a karomat, ahogyan szerettem volna" – mondja Berki Krisztián, aki bármit hajlandó megtenni, csak ott lehessen a tokiói olimpián.

Közzétette: DIGI Sport 24 – 2018. február 16.

Azt mondta, már elkezdhette a tornatermi edzéseket, a Tornacsarnokban csinálja a terhelések egy részét, egyre jobb a támasza és egyre több pozícióban tud erősíteni.

Bele kellett mennem a műtétbe, hiszen nélküle már a civil életben sem tudtam volna úgy használni a vállamat és a karomat, ahogyan szerettem volna

– fogalmazott a világ- és Európa-bajnoki címet is nyert tornász, hozzátéve, hogy számára most a legfontosabb a tokiói kvótaszerzés.

Berki Krisztián úgy juthat ki az olimpiára, ha a novemberben kezdődő, nyolc állomásos Világkupa-sorozatban jól teljesít, vagy dobogóra áll a 2019-es vb-n.

Ez a két lehetőség adott. A vállamnak jónak kell lenni, és akkor nem lesz semmi gond.

Fotó: DigiSport

Ajánlott videó

Olvasói sztorik