Sport

Berki Krisztián ősszel visszatér a pódiumra

Olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász szeptemberi vállműtéte óta érthető okokból nem versenyzett, eltűnt a nyilvánosság elől, a gyógyulására koncentrált.Azonban jó hír, a közelmúltban megkezdte az erősítő edzéseket és ősszel versenyezne ismét.

Berki Krisztián ugyan a tokiói olimpia idején már 36 éves lesz, de nem fog rajta a kor, műtét ide-vagy oda, újra jó erőben érzi magát. A szövetség tájékoztatása szerint fontos számára, hogy már a 2020-as kvalifikációs versenyeit el tudja kezdeni, amelyek a cottbusi világkupa-fordulóval indulnak novemberben.

Ugyanakkor a lólengés-specialista reményét fejezte ki, hogy már az októberi, dohai világbajnokságon is részt vehet.

Számomra a legfontosabb, hogy Tokióra meglegyen a kvótám, és oda már egy tökéletes gyakorlattal érkezzek. Szerencsére a vállam elég jól reagál a gyógytornára és az erősítésekre, úgyhogy nagyon bizakodó vagyok. Örülök annak is, hogy már egyre többet tudok támaszkodni. Úgy tervezzük, hogy márciustól már elindulhatnak a lovas terhelések is, de minden a vállam függvénye

– nyilatkozta a 32 éves tornász.

Az UTE sportolója tavaly ősszel, nem sokkal az operációja után kezdte a rehabilitációt, amellyel továbbra is jó ütemben halad. Ugyan vannak még vannak “befagyott részei” a vállának, ezeket próbálják nyújtani és kilazítani, de az alsó tartományokban már elkezdték a támaszos és a kissúlyzós terheléseket.

A kiváló sportoló olyan gyakorlatokat egyelőre nem végezhet, amelyek teljes testsúllyal terhelnék a vállát, inkább azokat a speciális feladatokat csinálja, amelyeket akkor is szokott, amikor rendben van a válla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik