Mohos Gábor: Az egyház nem megbélyegezni akar, inkább pozitív példákat állít elénk
SZEMlélek 2017. szeptember 07.

Mohos Gábor: Az egyház nem megbélyegezni akar, inkább pozitív példákat állít elénk

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára a lombikprogram kapcsán fejtette ki a katolikus hozzáállás lényegét.

mohos.jpg

Szeptember első hetében tartotta őszi ülését a magyar katolikus püspökök testülete, az erről szóló szokásos sajtótájékoztatón újságírói kérdés érkezett az elmúlt hetekben sokakat foglalkoztató életadási kérdés kapcsán. A Szent István Televízió videóösszefoglalót készített az eseményről, amely alább látható.

Mohos Gábor atya a sajtóeseményen így fogalmazott:

Szeretném arra is fölhívni a figyelmet, hogy addig, amíg nagyon sok emberről kimondta az egyház, hogy szent és Istennél van, szentté avatta, soha egyetlen emberről, még Júdásról sem mondta azt, hogy elkárhozott. Tehát az egyház nem megbélyegezni akar, hanem inkább pozitív példákat mindenki elé állítani, akit ez érdekel.

Illetve felhívni a figyelmét azoknak, akik ilyen nehéz helyzetben vannak, hogy várják a gyermekáldást, de az nem következik be, hogy van más olyan módszer, amit az egyház is erkölcsileg elfogadhatónak tart, és vannak olyan konkrét orvosi esetek, amelyekben más, az egyház által is elfogadott módszerek hatékonyabbak, mint a lombikbébi program.

Tehát inkább az a célja ennek a felhívásnak, hogy azok, akik még döntés előtt állnak, megismerjenek más lehetőséget, és adott esetben, ha ők lelkiismeretükben így döntenek és az egyház tanítását fontosnak tartják, akkor ezt meg tudják tenni. Ugyanis azt tapasztaljuk, hogy nagyon sokan nem tudnak ezekről az egyéb lehetőségekről.

A SZEMlélek interjút készített a vita kialakulása kezdetén az egyházi jóváhagyással rendelkező NaProTechnológia egyik hazai oktató orvosával, amely ide kattintva olvasható.

süti beállítások módosítása