Karra tekerhető telefont mutatott meg a Lenovo

Hajlítható kijelzőről már évek óta hallani, az LG G Flex pedig maga is megtűrt némi, minimális elhajlást, és ugyebár eleve nem volt kiegyenesedve. A Lenovo Cplus koncepciótelefon/okosóra ugyanakkor láthatóan jóval inkább meghajlik az eddigi versenyzőknél, a képeket az ithome.com publikálta a Lenovo Tech World '17 eseményről.

A Lenovo Cplus
A Lenovo Cplus (forrás: IT Home) [+]

A karra is felszíjazható demókészülék 4,35"-es AMOLED képátlót használ, a hálózati kapcsolathoz eSIM-et vet be, és képes óra, illetve telefon módban is futni. A szerkezet hátulja bőrből van. Az operációs rendszer egyébként Android, a verziószám nem pontosított.

Így mutat a karon a Lenovo Cplus
Így mutat a karon a Lenovo Cplus (forrás: IT Home) [+]

Az IT Home rákérdezett, hogy a koncepcióból mikor lehet piaci végtermék, ám pontos választ nem kaptak, csak annyit, hogy 2-3 év múlva lehet reális az ehhez hasonló ketyerék gyártásának a megkezdése.


[+]

A harmadszor megrendezett Tech Worldön a Lenovo demózta készülőfélben lévő, mesterséges intelligenciára épülő és a felhasználási szokásokat, módokat figyelő hangasszisztensét, ennek a neve Cava (Context Aware Virtual Assistant). Elhangzott a gépi mély tanulás és a természetes nyelvi folyamatok megértése is. De mit is tud majd a Cava? Például az időjárás és forgalom alapján kalkulál és jelez, hogy pontosan mikor kell egy időpontra vagy eseményre otthonról elindulni.

A daystAR kiterjesztett valóság szemüvegként
A daystAR kiterjesztett valóság szemüvegként (forrás: https://www.engadget.com/2017/07/20/lenovo-ar-headset-ai-smart-speaker-concepts/#/) [+]

A daystAR egy kijelzővel és más eszköztől (PC, telefon) független képfeldolgozó egységgel szerelt virtuális valóság kiegészítő és rendszer, 40 fokos látószöggel. A fejlesztők előtt nyitva áll az ajtó, hogy a daystAR segítségével a Lenovo AR Platform rendszerébe épülő megoldásokat hozzanak össze. Ehhez felhőszolgáltatások, távoli irányítás, multiplayer és 3D-s grafikai megoldások is tartoznak.


[+]

A SmartVest okosmellény, 10 EKG textilszenzorral, amivel a sportolók pontos és valósidejű visszajelzést kaphatnak pulzusszámukról és egyéb élettani folyamatokról.

A Lenovo SmartVest koncepció
A Lenovo SmartVest koncepció (forrás: Engadget) [+]

Az öltözet orvosi pontossággal képes mérni, és jelez, ha például szívritmuszavar áll elő, vagy ha túl magasra ugrik a pulzusszám. Emellett képes a nap 24 órájában monitorozni. A szenzorokkal szerelt ruházatot férfi és női változatban is kiállították.


[+]

A Xiaole mesterséges intelligencián és gépi tanuláson alapuló platform, ami például a felhasználók technikai jellegű problémáinak a megoldásában segíthet, a korábbiaknál hatékonyabban. A SmartCast+ egy intelligens, interaktív hangszóró, ami képes hangokat és tárgyakat is felismerni, ez is beépül a Lenovo AR-platformjába.

A SmartCast+
A SmartCast+ (forrás: Engadget) [+]

A SmartCast+ egyben egy projektor is, és azon túl, hogy képes mindenfélét kivetíteni, hasznos lehet például idegennyelv tanulásakor, hangalapú leckék mellett például kínai karaktereket és illusztrációkat kivetítve. Nyilván ez is koncepció egyelőre, hiszen a Lenovo Tech World '17 a jövőbeli technológiákról és megoldásokról is szól.

Azóta történt

Előzmények

  • Lenovo K6 – félrehord a hatlövetű

    Sok minden stimmel a sztereó hangszórós, Full HD-s K6-tal, az árazás viszont nincs összhangban a teljesítménnyel, hiába a fémház és az ujjlenyomat-olvasó.

  • Lenovo P2 - a hosszú kapcsolat titka

    14 nanométeres SoC és 5100 milliamperórás akkumulátor biztosít zseniális üzemidőt és kiegyensúlyozott teljesítményt a P2 belsejében. Megszületett az üzemidőmobil kategória?

  • Lenovo Vibe C2 - két nagy hibája van

    Ezek közül azonban csak az egyik javulhat: az eltúlzott ár nagy valószínűséggel mérséklődni fog, viszont a szűkös rendszermemória mindig komoly gát lesz a használat során.

  • Lenovo Vibe K5 Plus - telepcsere fémcsomagolásban

    Átlagos méretekkel, ám különleges tulajdonságokkal száll harcba a K5 Plus: sztereó hangszórópárt és lepattintható fém hátlapot kínál.

Hirdetés