Badacsony – Kéknyelű borok világversenye rendkívül jó eredménnyel

A borászati kutatóintézet Kéknyelű szőlője Badacsonyban

A Badacsonyi Borvidék borversenyével együtt zajlott a Kéknyelű borok világversenye. A világverseny kifejezés cseppet sem túlzó, hisz a megmérettetés a Kéknyelű szőlők teljes termőterületére kiterjedt a keleti szélét jelentő Nivegy-völgytől a nyugati határt adó Lesence-vidékig. A legmeghatározóbb benne természetesen ma is a Badacsony, a fajta eredeti otthona.

 

A versenyre benevezett Kéknyelű borok kétharmadát a 2016-os és a 2015-ös évjárat adta fele-fele arányban, a többi vegyesen a korábbi tíz évből és egy bor 1996-ból származott. Az eredmények szerint a zsűri rendkívül jóra értékelte a leadott mintákat, hisz a benevezett borok 40 százaléka arany, vagy nagy arany oklevelet kapott és 12 százalékos volt a nagy arany minősítésű borok részesedése az összesből. Az értékelés 100 pontos rendszer szerint zajlott, a bizottság elnöke Kállay Miklós professzor volt.

A termelők közül a Borbély Családi Pincészet egyedül 17 százalékát adta az összes nevezésnek. A hét borukból három ezüstöt, kettő aranyat, kettő nagy aranyat kapott. Ugyancsak jelentős volt a Varga Pincészet részesedése. Négy boruk közül kettő ezüstöt, egy aranyat, egy nagy aranyat kapott.

Termelő bornév évjárat pont
Nagy arany
Borbély Családi Pincészet Kéknyelű 2012 95
Sipos Borház Kéknyelű 2016 94
Borbély Családi Pincészet Kéknyelű 2009 94
NAIK Kutató Badacsony Kéknyelű 2016 94
Varga Pincészet Kft Kéknyelű 2006 94
Arany
Németh Pince Kéknyelű 2016 90,5
Varga Pincészet Kft Kéknyelű 2015 88,3
Kiss István – Szent György-hegy Kéknyelű 2016 88,2
Kiss István – Szent György-hegy Kéknyelű 1996 88,2
Istvándy Pincészet Kéknyelű 2016 87,7
Folly Arborétum Kft Kéknyelű 2015 87,5
Sabar Dűlő Borház Kft Kéknyelű 2015 87,3
Szőke Barna Kéknyelű 2016 87,3
Szabó Családi Pince Kéknyelű 2015 87,2
Borbély Családi Pincészet Kéknyelű 2015 87,2
Borbély Családi Pincészet Kéknyelű 2014 87,2
Badacsony Borászati Szövetkezet Kéknyelű 2015 87
Ezüst
Laposa Birtok Kéknyelű 2016 85,8
Csendes Dűlő Szőlőbirtok Kéknyelű 2014 85,7
Borbély Családi Pincészet Kéknyelű 2013 85,7
EMB-Szeremley Birtok Kft Kéknyelű 2006 85,5
Sipos Borház Kéknyelű 2015 85,3
Hóbor Pincészet Kéknyelű 2016 84,8
Varga Pincészet Kft Kéknyelű 2009 84,8
Varga Pincészet Kft Kéknyelű 2016 84,3
Fata Pince Kéknyelű 2013 84,2
Skizo Badacsony Hegyeink Kéknyelű 2015 83,5
Fata Pince Kéknyelű 2015 83,5
Borbély Családi Pincészet Kéknyelű 2016 82,3
Nagy Sándor Kéknyelű 2015 81,7
Borbély Családi Pincészet Kéknyelű 2004 81
Kalinics Birtok Kéknyelű 2015 80,3
Spanyár Dániel Kéknyelű 2016 80,3
Büttner Borászat Kft Kéknyelű 2016 80,3
Ráth András Kéknyelű 2016 76,8
Bronz
Tölgyesi Pince Kéknyelű 2015 75
Badacsony Borászati Szövetkezet Kéknyelű 2016 74,5
Málik Zoltán Kéknyelű 2015 74,2
Spanyár Dániel Kéknyelű 2015 71,5
Kál – Vin Kft Káli Kéknyelű 2016 69
Ráth András Kéknyelű 2014 68,8
Málik Zoltán Kéknyelű 2013 60,2

 

A Kéknyelű szőlő közvetlenül a virágzás után

A Kéknyelű borok világversenyének hivatalos eredményhirdetésére a Kéknyelű virágzás ünnepe keretében kerül sor június 10-én a Badacsonyi Borászati Kutatóintézetben.

A Badacsonyi Borvidék versenyéről itt olvashat Badacsony – Eljött az igazság órája a borvidék borászai számára

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár