A láthatatlan ellenséggel olyan szívesen harcoló, és az az ellen mindig a győztes csatából hazatérő nagy nemzeti hazugság már hárítja is az őt ért olimpiai tökön rúgást. Tündérország Kósa Lajosa, a ki messze földön híres arról milyen okos rajta kívül mindenki más, már nagyon igyekszik azon szekeret tolva,a kormány nem veszítette el az olimpia pénzügyi jellegét, és nagy bátran az egész veszteséget a fővárosra tolva igyekszik mindenkinek megmagyarázni, ez a vereség végül is győzelem, csak most kevesebbet tudtak belőle lopni.

Nem tehet róla a szarházi kormánypárt, egyszerűen képtelen veszíteni. Azt meg végképp nem tudja elviselni, legyen olyan szeglete tündérország költségvetésének, ahova ő ne tegye be a maga Mészáros Lőrincét strómanként, és ne vigyen belőle haza egy bőséges szeletet a helikopterén. Az olimpia erre kiváló lehetőségnek mutatkozott, és erre most el kell engedni az egészet. Meg kell elégedni az eddig feleslegesen beleölt milliárdokkal, amellyel pár száz gondosan kiválasztott olimpiát akaró elég jól járt. Ugyanis ismét fordítva ültek a közpénz lovára, előbb elköltöttek belőle egy nagy rakást feleslegesen, minthogy megkérdezték volna ezzel kapcsolatban előzetesen a köz véleményét, ahogy az normális országokban szokás, és utána nyalták volna ki a közpénz mézes bödönét. De a Fidesz nem arról híres bármikor is érdekli őt az emberek véleménye, vagy egyáltalán két választás között figyelne rájuk. Majd ők jobban tudják, majd ők megmondják, majd ők ellopják. Neked kedves állampolgár ezen időben kuss van, Orbán Viktor megmondja meddig menjen a kisvasút.

A népszavazás amúgy is gyenge pontja a Fidesz rendszerének, rakott is elé egy csomó akadályt. Már nem akarja használni magát az intézményt, már nem gondolja fontosnak az azon kijelentett akaratot. Másként volt ez amíg ellenzékben volt, de mára átírta a szabályokat a maga javára. Egyszer már majdnem megégette a száját a népszavazással a vasárnapi boltzárral kapcsolatban, de akkor még szinte elegánsan ki tudott lépni belőle. Jó, előtte próbálta akadályozni, kellett hozzá pár tucat kopasz kukac, egy néni a körtefáról, egy főügyész aki kimosta a szaros alsót. De a boltokat végül muszáj volt kinyitni,  és legalább nem volt belőle nagyobb balhé, nem lett számszerűsítve mennyien vannak a hülye törvényük ellen.

Most lehet egy kicsit nem figyelt oda ennél a népszavazásnál. Ezt nehéz a kormánypártról elképzelni, ha közpénzt lophat mindig nagyon körültekintő, az utolsó milliárdot is túlárazza mielőtt zsebre vágja. Azonban ez az olimpia elleni népszavazás valahogy mégis csak átcsúszott.- ÁÁ, ezek civilek, azok hülyék, úgysem sikerül nekik-nyugtatták magukat, és vettek egy újabb kastélyt a saját lábon álló családnak. Azonban mégis sikerült, és mint kiderült meg is volt szervezve a dolog rendesen. Több százan gyűjtötték az aláírást, pártok, magánemberek fagyoskodtak érte a köztereken, járták az utcákat. Nem volt köztük mindig egyetértés, a civilek nem szerették a pártokat, a pártok nem szerettek ha a civilek kioktatták őket, de azért nem verték agyon egymást. Még. A Fidesz meg tátott szájjal nézte az egészet, néha szétveretett egy egy pultot, csak a rend kedvéért.

Mindenen túl azonban a legérdekesebb képet az aláírók adták az egészhez. Mert alá akartak írni. Nem érdekelte őket, hogy hazaárulók, nem érdekelte őket hogy nemzet ellenesek, nem érdekelte őket mit harsog feléjük gyalázkodva a kormány uralta média. Szépen sorban odajárultak a pult elé, bevésték a nevüket, utána felemelték a fejüket, és tekintetükben üzentek a hatalomnak. Hé, itt vagyunk, semmit rólunk nélkülünk, üzenték. Van jogunk, van eszünk, van véleményünk, és ezt el is mondjuk. Ez nagyon furcsa volt a Fidesz gondolkodáshoz nem szokott elméjének. Demokrácia? Népszavazás? És még alá is írják? A qrva életbe, ezek nem azt szeretnék amit mi akarunk. És ráadásul ennyien? 

Nem véletlen, hogy a Fidesz egyből igyekszik magától eltolni a felelősséget egy ekkora kudarcnál. Ez régi jó szokása minden vereségnél, egyből másra keni a szart amit maga okozott. Nem volt még olyan meggondolatlan cselekedete amelyért bevállalt volna egy bocsánat kérést, vagy elismerte volna hibázott. Mindig vagy visszatámadott egy ordas hazugsággal, vagy elkezdett nyócévezni, újabban sorosozni, de nem vitt el egy balhét sem, amivel kárt okozott az országnak. Most azonban kicsit be lehet ijedve, korábban már nagyon elkezdett támadni a civilek ellen, és most egy kicsit nem tetszik neki a tőlük kapott gyomros. Nyeli a nyálát, fuldoklik, de hamarosan magára talál, és igyekszik a tőle megszokott módon a lehető legjobban kijönni a vert helyzetből. Hazugságok széles tárházát veti be a maga oldalán, beszél majd népakaratról, beszél majd szépen hízelegve, de élezi a kést azok ellen, akik ezt elkövették ellene.

Pártok, civilek, választók, ezek most ellenségek lesznek. Nem is csoda. Csak a fővárosban negyedmillió ember üzent nekik röpke egy hónap alatt. Tudjuk mit akartok, tudjuk kik vagytok, ki lesz taposva a beletek azért amit eddig csináltatok. Így szólt az üzenet. Nem véletlen nem szerette volna a Fidesz ha ilyen nagy nyilvánosságot kap egy ellene szóló népszavazási kezdeményezés, mert az számára rendkívül kínos lehet. Megmutathatja mindenkinek mennyi az elégedetlen vele, és a hatalmi módszereivel szemben. És ez a többit is arra ösztönözheti, tudja meg nincs egyedül, nem kell félni, el lehet ezeket is picsázni úgy, hogy attól mennek a falnak a sötét cellában.

BANDITA.

Címkék: olimpia főváros Tarlós FIDESZ NÉPSZAVAZÁS

A bejegyzés trackback címe:

https://banditapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr5612269142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atamagor 2017.02.17. 18:47:15

Lesz ájvékolás a Soros bérencek soraiban ha megtudják,hogy Szolnokon lesz az Olimpia.

Desischado 2017.02.18. 04:26:24

Remek írás! Köszi érte, drága Bandita!

Sexual Harassment Panda 2017.02.18. 19:31:28

@Desischado: Jó hosszú nyelved van.
Persze az "írás" egy phos.

miller light 2017.02.18. 19:38:25

Mekkora szar blog ez megint, annyit erőlködtök, hogy aranyér lesz a vége.

miért 2017.02.18. 20:40:41

@Sexual Harassment Panda: ..és ezért még fizet is neked Takonyárpi!?

Kelly és a szexi dög 2017.02.18. 21:18:22

Na, ha komolyan gondolja a nép, akkor azt meghallgatja a Fidesz! - ennek így kellene működnie, mi a gond ezzel wazze?

Gyurcsány ellen hiába volt a tüntetés, leszarta!

felső határ nincs 2017.02.18. 21:51:24

A magyar nem azért döntötte meg a kommunizmust - nem is döntötte meg, csak összeomlott - mert demokráciát akart, egy nagy lószart. A magyar rendes farmergatyát akart, életszínvonalat, kokakólát.

Azt nem mondták a magyarnak a cserekor, hogy bányászhat olcsón kokakólát a nyugatnak meg varrhatja a farmerjukat demokrácia címszó alatt. A magyarnak elege van!

Na nem Orbánból, a magyar bárhova követne egy örök lázadót, a kommunizmus és a brüsszelizmus legyőzőjét. Sőt, ma már egy csomó másik nemzet is követi, ezen semmilyen ajvékolás nem változtat!

pamut 2017.02.18. 22:08:02

Két okból nem lesz népszavazás:
1. Mert orbán telibeszarja a magyarok akaratát és a demokratikus jogunkat hogy népszavazzunk arról amiről akarunk.
2. Mert gyáva.

fidesz maszop dk egykutya 2017.02.18. 22:46:49

@felső határ nincs: nem döntötte meg a kommunizmust, most egyre jobban megy az ország a kommunizmusba, az országot vezető kisz titkárokkal, mszmp kb, és sima tagokkal, munkásőrökkel, a ügynökökkel, a komcsi, ex munkásőr elvtárs, szintén mszmp tag nyuggerek imádnak.
süti beállítások módosítása