2016.10.31. 11:35
19 hozzászólás

Az esti mese és a legkisebbeknek szóló matinék bűvköréből kilépve gyermekkorom meghatározó élményévé váltak Bud Spencer és Terence Hill filmjei. A legtöbbet számtalanszor láttam már, sok párbeszéd, sok szállóigévé vált gondolat cseng a fülemben, ha visszagondolok a tévézős délutánokra. Tudom, nem vagyok ezzel egyedül: sokaknak okoztak – és okoznak ma is - kellemes órákat a jóságos pofonosztók. Kettejük közül Spencer (vagyis Carlo Pedersoli) volt az idősebb, tíz esztendővel. Idén nyáron hunyt el, ma lenne 87 éves. Az Index 2014-ben járt nála.

Ahogy felnőttem, mit sem változott a véleményem – ha csak nyomkodom a távkapcsolót, és elkapom mondjuk Piedonét, egyszerűen ott ragadok. Nem tudom megunni. Viszont azt veszem észre magamon, hogy gondolataim elkalandoznak az adott kor viszonyai körül. Ebben a kalandozásban pedig kiemelt helyet foglalnak el - a filmzene mellett - az autók is. Hiszen – a spagettiwesterneket leszámítva – a filmek többségében elő-előbukkan valamilyen érdekesség. Egyik-másik a mai szemnek talán már szokatlan is, de vannak köztük olyanok, amelyek azóta igazi klasszikussá váltak.

Mindent bele, fiúk (1972)

Terence Hill, azaz Plata motorozik a napfelkeltében. Harley-Davidson Electra Glide-on ül, egy 1966-os modellen. Akkoriban ez volt a márka legnépszerűbb gépe, az 1200 köbcentis V2-es 60 lóerőt tudott. A film végén pedig Dodge Dart rendőrautókkal láthatunk üldözéses jelenetet. A Saludot alakító Bud Spencer behunyt szemmel készül a frontális ütközésre, majd mikor már éppen megkönnyebbülhetne, belerongyol egy épületbe.

Piedone sorozat (1973-1980)

A mindig morcos Rizzo felügyelő egy kábítószerkereskedő-hálózat felgöngyölítésén dolgozik. Munkája során sokkal szívesebben használja két öklét, mint bármilyen fegyvert. Ami viszont autós szempontból igazán különleges, az az első Piedone-film üldözéses jelenete. A drogbáró egy Lamborghini Espadával menekül, Rizzo pedig egy Fiat 130 Coupéval ered a nyomába. A csodálatos Espadáról közel tíz éve Karotta írt egy hasonlóan csodálatos tesztet. A vásznon a testes, nehézkes, de fenséges döggel egészen jól tartotta a lépést a Fiat. Aztán persze egy másik úton elé is vágott.

A motorosokat sem hanyagolhatjuk el: a báró, Ferdinando üzenetét a kikötőben éppen ők próbálják átadni. Láncot pörgetve köröznek, de Rizzo természetesen ebből a helyzetből is kivágja magát. Láthatunk egymást felborító, valamint téglafalon átbukfencező rosszfiúkat is, de a legszebb az, amikor Piedone a küllők közé dobja az elkobzott láncot, illetve amikor a lepofozott motoros beleugrat a vízbe. Itt egy 1968-as Ducati Scramblerről van szó, amely 250-es és 350-es kivitelben létezett. Kicsivel később megérkezett a 450-es is. A típus vázát pályaversenyzéshez is használták. Stílusáról azt tartották, hogy az amerikai és európai iskolákat ötvözte.

Az Alfa Romeo hosszú idő után feltámasztotta a Giulia nevet. Az előddel viszont Rizzo felügyelő is furikázott – nemcsak az első részben, hanem Hongkongban is. A filmekben több változatban tűnik fel, megjelenik a TI és az 1300 TI is. Ami viszont talán sokkal jobban megmaradt az emlékezetünkben, az a Fiat 500C: amikor hősünk megérkezik Dél-Afrikába, egy Forza Napoli zászlóval és a futballcsapat fotójával ellátott kék kisautót pillant meg. „Persze, mert itt kényelmesen vagyok, mi?” - talán ez a mondat jellemzi leginkább, hogy Piedone mennyire érzi tágasnak Caputo szíve csücskét. De ha már Afrika, akkor a szafarik elengedhetetlen kellékeiként a Land Roverek sem hiányoznak. Series II és Series III egyaránt felbukkan.

Különben dühbe jövünk (1974)

Ha egy mondatban említjük Bud Spencer és Terence Hill nevét az autókkal, talán a Különben dühbe jövünk az a film, amely először eszünkbe jut. Vélhetően ebben kapják a leghangsúlyosabb szerepet a járművek. A nyitójelenet zseniális, és maga az alapsztori is egy buggy köré épül: a roncsderbin (ó, az az Escort Mk1) holtversenyben megnyert gép a kit carokat gyártó Puma terméke, azonban mire főhőseink eldöntenék, hogy kié is legyen, sajnálatos módon megsemmisül. Aztán Kid és Ben mindent elkövetnek, hogy visszaszerezzék a piros autót, szigorúan sárga tetővel. Sőt az egyik filmzene is a Dune Buggy címet viseli.

Ennyivel azonban nincs vége, van egy másik, nagyon jellegzetes jelenet. Itt motorkerékpárok feszülnek egymásnak lovagi párbajt idézve. Bud Spencernek megtalálták a teljesen testhezálló gépet, amely nem más, mint egy Moto Zodiaco Tuareg 223-2. A traktorkerékre illő gumikkal szerelt szörnyet Bolognában gyártották, 250 köbcentis blokkal. Terence Hill ennél jóval fürgébb, de ugyancsak 250-es gépet kapott: egy Ossa E-73 Endurót. A rosszfiúk egy része szintén Ossával érkezett, a többiek Ducati Scramblereken ülnek. Apropó, az megvan, hogy az olasz gyártó újra használja a Scrambler nevet?

A Spencer-Hill-filmek közül ebben láthatjuk az egyik legrégibb autót is. Egy húszas évekbeli (vélhetően 1925-ös) Citroën 5CV-ről van szó. Döbbenetesek az adatai: 11 lóerejét 2100-as fordulatszámon adta le, csúcssebessége 60 km/h volt. További különlegessége, hogy háromüléses (bár létezett belőle kétszemélyes is). A vásznon nem kapott sok szerepet, de ott volt. Hiszen ez is piros, sárga tetővel.

Bűnvadászok (1977)

Rablótámadás, kezeket fel! Jobb, ha te mondod, a te hangod mélyebb.” Kirby és Walsh nagyon gyorsan leamortizálnak egy rendőrautót. A Plymouth Satellite-tel egy Chrysler New Yorker Broughamet vernek telibe. Ezt követően leginkább Harley-Davidson Electra Glide-okkal lehet őket látni – így például akkor is, amikor a kínai lányt Kirby (a parancsnok) az indokoltnál valamivel hosszabb úton fuvarozza haza.

A kormányzó, akiről ugye tudjuk, hogy egy brokkoli, egy Cadillac Fleetwooddal hajtott gyorsan, ittasan. A hétliteres V8-as 182 lóereje háromsebességes automata váltón keresztül jutott a hátsó kerekekig, a hatalmas tepsi menetkészen bő 2,2 tonnát nyomott.

Szintén sokunk emlékezetébe beégett az a jelenet, amelyben Bud Spencer a combjánál megragadva könnyed mozdulattal arrébb teszi a lerobbant autó motorját előrehajolva tanulmányozó szőke hölgyet. A működésképtelenné vált kocsi egy Chevrolet Caprice Classic, méghozzá kabrió. Egy rendes, hetvenes évekbeli amerikai autóhoz méltón ebbe is V8-ast építettek, de kisebbet, mint a Fleetwoodba. 5,7 literből 147 lóerőt tud, és szintén két tonna fölött van.

A Citroën 5HP nem az egyetlen igazán régi jármű a Bud-Terence életműben. Itt például Geronimo és csapata egy Ford A-modellel furikázik - aztán jól meg is veretik magukat. A típust 1927-ben, a T-modell utódaként mutatták be. Negyven lóerő 3,3 literből ma már viccesen hangzik, de a Ford A-nak megkérdőjelezhetetlen helye van az autózás történelmében.

És megint dühbe jövünk (1978)

Bár a magyar cím azt sugallja, valójában nem a Különben dühbe jövünk folytatásáról van szó. Itt is fontos szerepet játszik azonban egy jármű. Ezúttal nem buggy, hanem kamion az áldozat: egy Kenworth W900A, amelyet a zsugabubus Johnny Firpo eljátszik Charlie-tól. Ebből a filmből azonban sokkal inkább elraktároztuk agyunkba azt a fagylaltoskocsit, amelyet a Charlie-t alakító Bud Spencer vezet. Ehhez kötődik ugyanis a film egyik legszórakoztatóbb jelenete.

Seriff az égből (1979)

A seriff ebben a filmben Ford LTD-vel jár, annak is a második generációjával. Ebből a szériából, igaz néhány évvel korábbi kiadásban, de nálunk is járt már egy példány. Közel egy évtizede már annak, hogy kipróbálhattuk a félmilliót futott batárt.

Én a vízilovakkal vagyok (1979)

Egészen furcsa, piros-kék autó tűnik fel Afrika tájain – Tom ezzel szállítja szafarira a turistákat. A jobbkormányos jármű egy Bedford TJ J2-es, igen viharvert állapotban, kimondottan a vadászathoz alkalmas felépítménnyel.

Kincs, ami nincs (1981)

Pongo-Pongo szigetén nincs túl nagy járműforgalom. Az ottani viszonyokat leginkább egyetlen videóval lehet szemléltetni. A páncélautó jó eséllyel kimondottan a filmhez készült.

Bombajó bokszoló (1982)

A Puma modelljei nemcsak a Különben dühbe jövünk című filmben tűnnek fel. A Bombajó bokszolóban egy Puma Ranchot láthatunk, egészen elvetemült rózsaszín-fehér színben. A Volkswagen logója nem véletlenül kapott helyet rajta: a kit carhoz a németek motorját használták fel. Alapból 1385 köbcentis volt, de ezerhatossal is lehetett kérni. Eredetileg a Jeep Wrangler ihlette, de a filmes kaszni aligha emlékeztet a gyökerekre.

A Giorgio Desiderit alakító Stefano Mingardo motorkerékpárral is látható a filmben. Ez nem más, mint egy Bimota KB2, amelyből mindössze 177 darabot gyártottak. Készült 400, 500, 550 és 600 köbcentis Kawasaki-blokkal is. Alapból sem tükör, sem irányjelző nem járt hozzá. Bár mai fogalmaink szerint nem mondható igazán erősnek, előre mégis két 280 milliméteres tárcsa került, hátra pedig egy 210-es. A forma Massimo Tamburini munkája - a 2014-ben elhunyt legendás szakember neve adja a Bimotából a "ta"-t.

Nyomás utána! (1983)

Ügynökeinknek egy rettenetesre alakított Lincoln Continental Mark III-at mutatnak be éppen: „Hat darab duda, arany dukkózás. Gyönyörű, fantasztikus, fenséges.” Az amerikai gyártó 1940-ben kezdte a Continentalok gyártását, amivel egyszerűen nem bírtak leállni, és eljutottak Mark VIII-ig. Ezzel a Continentallal követ Terence Hill egy Oldsmobile Delta 88-at, amikor Bud Spencerről mintázott kartonfigura figyel a jobb egyben.

Nincs kettő négy nélkül (1984)

Jókat szórakozhattunk azon, hogy két kemény fickó ugrik be a rájuk külsőre megszólalásig hasonlító, ugyanakkor kifinomult és visszafogott milliomosok helyére. Ha pedig már kőgazdag úriemberekről beszélünk, mi más is lehetett volna jobb választás számukra, mint egy Rolls-Royce Silver Cloud II-es. Ebből mindössze 7362 darab készült. Utóda, a Silver Shadow járt már nálunk: az egy 1973-as példány volt.

Szuperhekusok (1985)

Utolsó, modern korban játszódó közös filmjében Bud és Terence ismét rendőrnek áll. Szolgálati autójuk egy Plymouth Gran Fury, amelyet aztán a gazfickók fel is robbantanak. A típust a való életben is használták az egyenruhások. Mi az elődöt, egy 1968-as Furyt próbáltunk ki öt évvel ezelőtt.

Aladdin (1986)

Ebben a viszonylag késői filmben Bud Spencer egy jóságos dzsinnt alakít, akinek természetesen az sem lehet kihívás, hogy a semmiből elővarázsoljon egy Rolls-Royce-t. Éppúgy Silver Cloud II-t szerepeltetnek itt is, mint a Nincs kettő négy nélkülben, csakhogy ezzel a felhőkarcolók között röpködnek is. A rendőröknek gyanús lesz, hogy egy 14 éves fiúnak vajon miből telik egy ilyen luxusautóra, de hiába foglalják le: lesz helyette másik.

A roppant szimpatikus régiségkereskedőnek, Tonynak ötvenes évekbeli Chevrolet pickupja van, jókora amerikai zászlóval az ajtaján. Annyi bizonyos, hogy az Advance Design sorozatból: lehetett 3100-as vagy akár 3600-as is.

Fél lábbal a Paradicsomban (1991)

Az autókon kívül ezt a filmet Carol Alt is feldobta, de témánál maradva itt a taxik kapnak fontos szerepet. Bud Spencer ugyanis Bull Webster személyében egy taxisofőrt játszott. Egy Checker A11-et használ, ami több amerikai nagyvárosban évtizedekig kedvelt volt erre a célra. Az autót nem kímélték, a roncstelepi csapatás és a taxisok csatája nagyszerű jelenetsor. Mellesleg számos egyéb filmben, sorozatban és videoklipben is szerepel A11-es. Így a Forrest Gumpban, Tina Turner What's Love Got To Do With It című számának klipjében, vagy éppen a Jóbarátokban - Phoebe Buffay tulajdonában.

És a filmeken kívül

Bud Spencert a filmekben nemcsak autóval és motorral, hanem helikopterrel és kisrepülővel is többször láthattuk. A való életben is volt képesítése arra, hogy ezeket vezethesse, sőt légitársaságot alapított. Terence Hill magánéletében is kedveli a motorozást. Fogadott fia, Ross azonban 1990-ben közlekedési balesetben halt meg.

Bud fia, Giuseppe Pedersoli egyébként a hétvégi filmünnepre Magyarországra érkezett. Amellett pedig, hogy az édesapjáról készült graffitivel is lefényképezkedett, vajon milyen autóba ült be?

Must be red with a yellow roof !!! Nagyon szépen köszönöm Budapest

Közzétette: Bud Spencer – 2016. október 29.