Rio 2016: Hosszú Katinka kilenc számjegyű összeget kaphat jutalomként

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.13. 07:54
null
Hosszú Katinka a nagyszerű sikerek után magas jutalomban részesül (Fotó: Action Images)
Hosszú Katinka fantasztikus eredménnyel, három aranyéremmel és egy ezüsttel zárta a riói olimpiát. Csodaúszónk anyagilag is jól jár a sikerekkel, több mint 130 millió forint jutalmat kaphat az államtól.

Az aranyérmekért − a korábbi hírek szerint − darabonként 35 millió forintot tehet zsebre a bajai úszó, az ezüstért pedig 25-öt (a bronzokért 20 millió jár), így összesen 130 millió forinttal gazdagodhat a nagyszerű sikereknek köszönhetően.

A FUTBALLVÁLOGATOTT TAGJAI 50 MILLIÓ KAPTAK AZ EB-ÉRT
A nyári Európa-bajnokságon jól szereplő magyar labdarúgó-válogatott játékosai fejenként hozzávetőlegesen 50 millió forintnak megfelelő jutalmat kaptak, így Hosszú Katinka jócskán megelőzi őket is.

Emellett pedig a 4x200-as gyorsváltó tagjaként elért hatodik helyezésért is pénzdíjban részesül, várhatóan csaknem ötmillió forintot kap.

Hosszú Katinka teljes jutalma tehát majd’ 135 millió forint lesz várhatóan (a hírek szerint ezúttal már nemcsak a három legjobb eredményt veszik figyelembe a jutalmazásnál, hanem mindegyiket), ami több mint kétszerese a négy évvel ezelőtt legmagasabb jutalmat kapó magyar, a 63 millióval gazdagodó Kozák Danuta összegének.

És akkor az olimpiai bajnokainknak járó életjáradékról még nem is beszéltünk, amelyet Hosszú mellett edzője is megkap.

Shane Tusup is jutalomra számíthat felesége trénereként, így a családi kassza igen szép summával bővül a riói ötkarikás játékok után. Vélhetően ebből fordítanak Hosszú Katinka új klubjára, amelynek megalapítási tervéről az olimpia előtt számolt be a versenyző.

PHELPS A HARMADÁT SEM KAPJA
A világ legjobb úszója, Michael Phelps négy aranynál és egy ezüstnél jár az olimpián (ma még érdekelt a 4x100-as vegyes váltóban), így körülbelül 120 ezer dolláros, vagyis 33 millió forintos jutalomnál tart, és egy mai győzelem esetén is „csak" 40 millió forintnak megfelelő összeggel gazdagodik.

És hogy a világ többi részével összehasonlítva mekkora jutalom lesz Hosszú Katinkáé?

Nem minden országban ismert a jutalom nagysága, illetve több helyről egymásnak ellentmondó információk láttak napvilágot, ám a hivatalosnak számítóak alapján könnyen megállapítható, hogy nem tartozunk a közvetlen élmezőnybe.

Az ismert adatok szerintSzingapúr jutalmazza meg a legjobban a sportolóit: egy aranyéremért ugyanis elképesztően nagy összeget, 753 ezer dollárt, átszámítva csaknem 210 millió forintot kapnak.

Ezek azért meglehetősen kiugró összegeknek minősülnek, és nem is ez a jellemző, még a legnagyobb hatalmakra sem.

Elég, ha az Egyesült Államokat nézzük: a győztes 25 ezer dollárt, vagyis 7 millió forintot kap,ami mindössze egyötöde annak, amennyit egy magyar olimpiai bajnok rakhat zsebre. Igaz, az amerikaiaknak jó néhányszor ki kell majd pengetniük ezt az összeget, hiszen négy éve például 46 aranyat nyertek, jelenleg 20-nál járnak…

Nemrég Románia is közzétette hivatalos jutalmazási listáját:az aranyérmes 70 ezer euróval, nagyjából 22 millió forinttal gazdagodik, ami 13 millióval kevesebb a magyar jutalomnál.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik