Marc McAndrews öt éven keresztül fényképezett bordélyokat, előtte még egy sztriptíz klubban sem járt. Zseniális fotók jönnek.

McAndrews fél évtizeden keresztül hivatásszerűen járta Nevada állam bordélyait, a képeket Nevada Rose című albumában tette közzé.

A fotós arra számított, hogy a kuplerájok olyanok lesznek, mint a bűntanyák, de valami egészen mást talált a helyszínekre érkezve. A fotón a Wild Horse Ranch nevű bordély fényei láthatók.

Elsőként a Moonlite Bunny Ranchet kereste fel, de a helyi lányok nem egyeztek bele a fotózásba, és elküldték.

Jó pár hasonló elutasítás után egy prostituált azt ajánlotta neki, hogy kisvárosokban próbálkozzon, ott talán szerencséje lesz.

McAndrews így jutott el Elkóba, ahol fotózhatott az Old Bridge Ranch nevű helyen.

Ilyen helyeken rendszerint bankautomaták is vannak. Praktikus.

Carli volt az egyik első prostituált, aki beleegyezett egy portréba.

Aztán jöttek mások is.

McAndrews főleg reggel és kora délután fotózott, amikor a kuplerájokban nem volt forgalom.

Nevada bordélyai rendszerint messze a városoktól fekszenek.

A fotós szerint sok nőnek volt barátja, férje és gyerekei.

McAndrews találkozott egy matematika tanárnővel, aki nyaranta prostituáltként dolgozik.

Nem árulta el viszont, melyik nő volt az.

Sok kupi családi vállalkozásban működik. A Sharon's Bar and Brothelt egy anya és fia működteti.

Ez itt Ben, a Wild West Saloon egykori tulaja az apjával.

Néha kuncsaftok is beleegyeztek a fotóba. Ez itt Brett az Ely-ban található Stardust Ranchen választott hölgyével, Dimonnal.

Sok rábeszélésbe telt, de McAndrews végül Nevada minden egyes bordélyában fotózhatott.

Utolsóként a hat bordélyt is irányító Dennis Hofot kellett meggyőznie, hogy engedje be híres intézményébe, a Moonlite Bunny Ranchbe.

Sikerült neki.

(Forrás: Business Insider)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Brutális látvány a hatalmas, elhagyatott Csepeli Erőmű

További cikkeink a témában