Belekevered az áfonyát és a túrót a masszába és már mehet is a sütőbe: mennyei kevert süti receptet tanultam a nagyimtól
promotion image
Vissza

2016. júl 12. 12:28

Ezt hogy gondolták? Kiakadt a násznép Gigiék esküvője miatt!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Ezt hogy gondolták? Kiakadt a násznép Gigiék esküvője miatt!

Rendhagyó lagzira készül VV Gigi és kedvese, Gyula, amivel már most alaposan kiverték a biztosítékot jó néhány meghívottnál.

És hogy mi ellen lázad a násznép? Nem lesz hús a menüsorban és a vendégeknek este nyolc után már szedelőzködniük kell a jövő nyárra tervezett lagziból – írja a Bors.

Az egykori valóságshow-szereplő, ma jógaoktató lány és civil párja ugyan csak jövő nyárra tervezi a szertartást, de a leendő meghívottak már most berzenkednek ellene. A házasulandó pár ugyanis évek óta vegetáriánus, és terveik szerint a lagzi menüje is húsmentes lesz. És mulatni sem akarnak majd sokáig.

–Azt szeretnénk, ha az esküvő olyan lenne, amilyenről mi álmodtunk. Nem szeretnénk húst felszolgálni. Persze ez az ötletünk nem aratott osztatlan sikert, mi viszont úgy gondoljuk, hogy ha megosztjuk velük életünk egyik legszebb napját, akkor a kedvünkért ők is alkalmazkodhatnak a mi vágyainkhoz – mondta a napilapnak Gigi, aki egy nőgyógyászati betegsége miatt kezdett három éve húsmentes diétába.

Ám nem csak a húsmentes menüsor Gigiék egyetlen meglepő lakodalmi ötlete.

– Nem tervezünk hajnalig tartó lagzit. Dél körül kezdődne a templomi szertartás, azt követően az ebéd és este nyolcig, legkésőbb tíz óráig tartana a buli. Nem bírjuk az éjszakázást, és így legalább senki nem lesz hullafáradt másnap – mondja Gigi.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

A Blikk Címlapsztoriban A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb "A" kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Keresd a friss részt minden vasárnap délben a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján!

TERMÉKAJÁNLÓ

TOVÁBBI AJÁNLATOK

FRISS HÍREK

Magyar sztárok